ingyenes weblap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!

                    Napraforgó

                                     csoport

 


 

 "Úgy érkeztünk mindannyian, hogy nem volt szavunk,

   Egyikünk se kérte, mégis mind itt vagyunk.

   Piciny magból kikeltünk mint nyíló virág,   

   Ahány ember, annyi féle csodálatos világ.

             Mindannyian mások vagyunk,

                       Bár egyben-másban hasonlítunk,

                                   Mindannyian mások vagyunk,

                                                              Még jó, hogy van néhány közös dalunk."

 

2011-2012.

Téli örömök

A január tavaszias téllel indult és nem csalta be az óvodánk udvarára a madarakat. Amíg az elmúlt években élőben azonosíthattuk be a napraforgómagra érkező itthon telelőket, addíg  idén - mag ide, vagy oda -  könyveket bújva ismerkedhettünk csak külső megjelenésükkel, szokásaikkal, életterükkel.

A meterológiai előrejelzések nagy hideg közeledtét hirdették! A felelőséggel élő felnőtteké válás egyik apró, de meghatározó élménye a madarakról való gondoskodás. A teraszunkra kiszort madáreledelen túl további lehetőséget akartunk biztosítani arra, hogy madaraink jól érezzék magukat nálunk. Madárkenyeret készítettünk. Beletettük ritka szövésű zsákokba, belenyomkodtuk tobozokba és úgy akasztottuk ki a legkisebb cseresznye- és körtefára. (Ezeket a fákat látjuk legjobban az ablakunkból.) Ha a fényképeinket megnézed, akkor azt is meglátod, hogy hogyan készíthetsz a madaraknak etetőházat és azt is, milyen lett a mi "MADÁRVENDÉGLŐNK".

Madárvendéglő

Pénteken reggel még az udvar, az udvar fáinak csupasz testét csipte a hideg, DE

Viváldi zenéjére eltáncolt és megfestett "Tél -varázslat" után ebédidőre már hótakaró fedte a földet.

Viváldi: Tél

Ha pedig itt a HÓ , a HÓTAKARÓ, akkor itt az ideje az igazi HAVAS VÍGSÁGOKnak.

Egy hólabilintust kijártunk, aztán abban rohangáltunk. 

A járdán csuszkáltunk, majd dombot másztunk. 

Ki felért a csúcsra, bukfencezhetett a hóba.

S hogy a csúcsról csúszós út vezessen le - úthengerként hengeredve érkeztünk le.

Hóhányók és hótolók

Hóvőlegény, hómenyasszonyával táncba hívják a hópelyheket.

Mennyegzőjükön vendégül  látják a télben didergőket.

Répával, almával kínálják a rigókat, naprafogó magokkal az őszapókat.

Szalonna bőrke a cinkék lakomája, magokkal lakik jól zöldikék serege és megyvágó urasága.

Ha a szél csendesül és a nap a felhők mögül előkerül, a madárnép csicsereg.és jelzi az embernek:

a tél, a hó mulandó.

 

Áldott estén, karácsony éjen

Angyalok szállnak fenn az égen

Mindenkihez be-be néznek, mindenhová odaérnek

2011. Karácsonya

Áldást hoznak minden házra, csillagot a fenyőfára.

 

Megjött már a Mikulás, csingi-lingi-lánga...2011. Megérkezett a Mikulás

 

 Kukorica-játék

Forma alakítás, képalkotás után vidám szomszédolásba kezdtek a lányok, amíg a fiúk a kukoricacsövek statikai tulajdonságaival való ismerkedés nehézségeit a kezdetben egyszerűbbnek tűnő célbadobálásra váltották. Mindeközben a babakonyhában kukoricából készült a babák étke, Vali nénik és a Csilla néni teája, kávéja. A kukoricaszemek változatos terepet adtak az e napi mozgásos játékainkhoz is.

Kukorica-játék

 

Márton napi libás játékok Libajátékok 2011. Márton napján

 

Vásár volt a vásártéren,

rá készültem egész héten, s mikor elérkezett annak napja, kalapomat félrecsapva bekopogtam a szomszédba. Szomszédunknak leánykája szép ruháját mutogatva, pántlikáját lobogtatva, kiskosárat karra rakva eljött velem a vásárba.

2011. Vásári komédiára várakozás

 

Magas a körtefa, magasan nőtt a körte.
Itt az idő, szüretelni kéne!

kep01

"Szedjük, kapjuk, habosra harapjuk.
A többivel mi legyen? Holnapra hagyjuk."

 

2010-2011.

Az évet vidám gyermeklakodalommal zártuk, ahol játszótársul szegődtek a szülők és nagyszülők is.2011. Lakodalom van a mi utcánkba...

Az év végi kirándulásunkat Püspökszentlászlóra terveztük.

Nagyot sétáltunk a faluba, megcsodáltuk az öreg házakat, számba vettük a kemencéket, megtapasztaltuk, hogy a pincébe nem csak lefelé vezethet az út. Megláttuk Hunort, aki szeptemberben kezdi majd az óvodát. Náluk kincseket leltünk a padláson. Megillatozhattuk a különböző fűszernövényeket, amelyek közül párral már találkoztunk az iskola fűszerkertjében. Megszámoltuk hány féle énekesmadár adott nekünk koncertet, hány féle pillangó járt rá légibalettot. Csigabigáknak énekeltünk, békát is ugrattunk, és közben nagyon vígan voltunk.

2011. Szentlászlóra kirándultunk

"TAPSI KOMA, RAJTA,

FUSSÁL ERRE-ARRA..."

húsvét 2011

TAVASZNAK SZÉP NAPJÁN,  HÚSVÉTNAK HAJNALÁN

ZÖLD FÜVET SZEDTEM, MAJD HAZA MENTEM.

FÉSZKET RAKTAM, KOSZORÚZTAM, PITYPANGOKKAL  IS KIRAKTAM -

NYULAM-BULAM KEDVÉBEN ÍGY JÁRTAM.

TUDTAM ÉN, HOGY FÉLŐS ŐKELME, BELE IS BÚJTAM EZÉRT A  FOTELNAK ÖLÉBE.

MOZDULNI NEM MERTEM, ÍGY VÁRTAM, REMÉLTEM, HOGY MEGLESHETEM...

ÉDES ÁLOM ÜLT SZEMEMRE, S MIRE PILLANGÓ SZÁRNYÁN ELSZÁLLT,

TELE VOLT A FÉSZEK, S NYULAM-BULAM BARÁTOM MÁR TOVÁBB LÉPETT!

 

ÁPRILISI KIRÁNDULÁSUNKON ÁLLATNÉZŐBEN VOLTUNK KINGÁÉKNÁL

nfkecske

HUNCUT TÖRTÉNÉSEK:

http://www.youtube.com/watch?v=x3JLEehgiTI

http://www.youtube.com/watch?v=bDn4iFiBuY0&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=COXJseC_IUU&NR=1

MÁRCIUS 15.   -     KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPRE, EMLÉKEZÉS - GYEREKSZEMMEL - AZ ŐSÖKRE

                              Március 15.

MÁRCIUS ELSŐ NAPJÁN A TAVASZT KÖSZÖNTÖTTÜK, MAJD NOÉMIT A SZÜLINAPJÁN  

                              http://2011nfmarc1.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

A, A, A, A FARSANGI NAPOKBA,  A FARSANGI NAPOKBA, LESZÜNK MI IS VÍGABBAN,... 2011. Napraforgók a farsangon

DECEMBEREN HÓESÉSBEN MEGÉRKEZETT A KARÁCSONY:  

                              ►                                               Karácsony

LUCA NAPI NÉPSZOKÁSOKAT ELEVENÍTETTÜNK FEL:

                              http://2010nftluca.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

MEGÉRKEZETT A MIKULÁS   

                              http://2010nfmikul.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

MÁRTON NAPRA KÉSZÜLTÜNK     

                              http://2010nfmarton.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

FECSKEHAJTÓ KISASSZONY NAPJA - szeptember 08.

A népi megfigyelések szerint e napon kezdenek a hosszú útra készülődni a fecskék.

Ha ekkor még nem gyülekeznek, akkor hosszú lesz az ősz

Szeptember első heteiben saját megfigyeléseket végzünk, majd végig kisérjük költöző madarainkat a hosszú úton. Átkerülnk a tengeren, megküzdünk a viharokal. Afrika állataival ismerkedünk, és megnézzük milyen élelemben gazdag mezőkre költöznek.

Fecskehajtó kisasszony napi

játékaink képekben  http://2010nffecskeh.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

2009-2010.

Napraforgós évzárónkra 2010. május 21-én szülőkkel, nagyszülőkkel együtt érkeztünk a bikali (hivatalos megnevezése szerint) Reneszánsz Élménybirtokra, a mi „Mesebirodalmunkba”.

Lelkes készülődés előzte meg a kirándulásunkat. Sorra vettük, hogy kikkel is találkozhatunk majd ott, mi módon köszönthetjük őket, és persze némi ismeretet kellett szereznünk az ottani mesteremberek munkájáról. Alapos készüléssel válhattunk mindennek mestereivé mi is.

Vászonruhába, parasztgatyákba vártunk a bebocsátásra.  Amikor kinyílt a „Mesebirodalom” kapuja, s megtörtént ez első rácsodálkozás, minden gyermek tudta, a tisztesség úgy kívánja, köszöntsük a vendégeinket (szülőket, nagyszülőket) és a vendéglátóinkat. Bikal lovagja viszont köszöntött nagy alázatossággal s ígérte utunk során még összefutunk vele.  Így indultunk a nagy felfedezésre, jelképesen csacsifogatba ülve. Találkoztunk a szépséges kosárfonó lánnyal, a fazekas asszonysággal, s a minket arabul köszöntő kováccsal. Vízimalom molnáraivá mi váltunk,  majd lányokat táncba csalogattunk.  Megérkezett a helyi Banya is a hívó szóra, de őt nem vitte egy fiú sem táncba. Énekszóra tekergőzve léptük át a város kapuját.  A zenetanodában díszes ruhába öltözött zenészek dudából, kobozból csalogattak ki a középkor különös dallamát. Tőlük elköszönvén beálltunk még péknek, mézeskalácsos- gyertyaöntő kisinasnak.  A magunk készítette mézeskalács szívvel édesanyáinkat örvendeztettük meg.

Az ebéd sem múlott el hagyományos módon.  Míg szendvicseinket majszoltuk, madarak röppentek fejünk felett, a hatalmas uhu szárnyával szinte megérintett.

Beborult az ég az utolsó felvonásra, s nagy könnycseppekkel búcsúzott ő is azoktól, kik kijárták az óvodát, s nemsokára az iskola kisdiákjaiként tanulják a betűvetést és számolást. Beszorultunk az Apródképző nagytermébe, hol Bikal lovagja újfent köszöntött, s a kisinasok oldalára tarisznyát akasztott.  A hosszú útra a kovács patkót küldött szerencsehozónak, a gyertyaöntő gyertyát, hogy Panna, Levente (Levi),  Ákos, Mátyás  (Matyi),  Marcell mindig lássák az út végén a fényt, a pék meg pogácsát sütött, hogy sose legyen részük az ínység megtapasztalásába, mindig legyen egy-két falat abba a tarisznyába.

Mondhatnánk, hogy itt a vége, de mi még nem futottunk el véle. Mesejátékban kardozni tanítottuk a főszereplőt, majd még egy táncházban múlattuk az időt.

Sok-sok élmény, vígság, s csoda, így zárult nálunk 2010. év májusa.

http://bikal10.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

A nyárra sok pihenést, jó nyaralást, kirándulásokat, az iskolába indulóknak és szüleiknek pedig szeptemberben zökkenőmentes, vidám évkezdést kívánunk!

          Ébertné Nagy Judit,Tíberné Pap Csilla, Gerencsérné Izsák Valéria, Tóth Valéria

Képek az Erdei Iskolában tett kirándulásról és a Mecsextrém park élményeiről

nf-erdei-10.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

 

{cke_protected}{C}

Bokrok alján
Piros tojást leltem,
Azt mesélik,
Nyuszi járt a kertben.
Megkérdeztem

mind az ibolyákat,
rám nevettek:
ilyet sose láttak!
         ►
nfhusv10.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview

 

            Fésüs Éva: Húsvét részlet

Az ibolyák lehet, hogy nem látták a nyuszit, de mi meglestük. Tojást potyogtatott zöld fűves udvarunkba, bokroknak aljába, kertünk virágait is megszimatolta, majd egész nap megpihent a csoportunkban. Könnyen tette tapsifüles koma, mert friss szénával bélelt, színesre pingált házikónk igazi kényelemmel szolgált.

ui: A lányok locsolatlanul nem maradtak, így el nem hervadnak!

 

{cke_protected}{C}

Virágvasárnapi hideg űző, Kisze küldő, zöldágjáró játékunkkor ebben az évben is lesétáltunk a patakhoz, ahol a mi Kiszénk szalmáját vízbe dobtuk, megjósolva ezzel, ki marad itt a faluba, ki költőzik a szomszédba és ki megy majd messzi vidékre. A patakban mosdás helyett mosakodós körjátékban "tisztultunk meg", majd tekeregve, kanyarodva, a zöldágak alatt bújva köszöntöttük a tavaszt.           

Szita-szita péntek / Vége van a télnek

Kikeletet köszönteni

Jönnek a népek!

MÁRCIUS 15. KÉPEKBENhttp://2010nfmarc15.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

 

                           Ki az?                      "Hófehér a szakálla, tűzpiros a szánja, mindenféle finomsággal tele van a zsákja. "

nfmik09.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

Így készültünk MÁRTON NAP-ra

napfmart09.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/ 

{cke_protected}{C}

 

Október végén Farkas napkor régi szokás szerint az öreg fákat kivágják, s helyette új fát ültetnek. Mi is elültettük a magunk fenyőfáját. Megvizsgáltuk a felépítését, gyökerét, törzsét, tűlevelét. Varázsoltunk a növekedéséhez napot, esőt, elzavartuk hangos szóval a viharos szeleket. A november is munkával várt bennünket, felástuk a kiskertet, kiszedtük a csicsókát, eldugdostuk a virághagymákat, elültettük az árvácskákat. Sok-sok levél, avarszőnyeg - de jó henteregni benne!

 

udi.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

 

Márton napja előtt a vadludak messze szálltak, a házi ludak eleségre várnak.

 

- hogy ne éhezzen egy sem, kukoricát fosztott, kukoricát morzsolt minden  apró gyermek.

kukorica2009.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

 

Beköszöntött az ŐSZ nagy gyümölcsös kosárral.

Ízleltünk barackot, ettünk szilvát, haraptunk  körtét, habzsoltunk almát, szemeztünk szőlőt,vertünk, szedtünk, törtünk, ettünk diót, s csörgettünk még mogyorót.

A sok finomságot mind úgy kaptuk Tóth Bocz Zsófiéktól, Puxler Matyitól és Flóritól, Muzsek Leventééktől. Köszönjük a gyümölcsöket és a lehetőséget a szőlőszüretre, dióverésre.

Sétánk során sok vadgesztenyét szedtünk, s belőle Kipp-kopp, Tipp-topp emberkék, "szúrós gombóc" sünikék lettek, s nekünk meséket szőttek.

 Mi is kipróbáltuk, van e olyan ügyes orrunk mint a süniknek. Iskolába indultunk, s az iskola fűszerkertjében illatokra vadásztunk. Mónika néni megmutatta nekünk a kakukkfüvet, zsályát, citromfüvet, tárkonyt, levendulát ...

Szedtünk belőle, kötöttük csokorba, tettük kosarunkba, s az óvodában, a Napraforgó csoport egy sarkában, Nagyapó-Nagyanyó padlására lógattuk szárítani valamennyit.

illatoskert.tibercsilla.fotoalbum.hu/galleryview/

 

2008-2009.

Kárászra kirándultunk

                                2009. június 10-én.

Már a buszozás is élményt hozott, amikor  őzikék jöttek a köszöntésünkre.

A falu szélén szálltunk le a buszról. Ott lakik Mezei Ottó bácsi, aki már várt bennünket. Ottó bácsi fazekas mester. Úgy készíti ma is az edényeket, ahogy régen. Megmutatta, hogyan lesz egy darab agyagból szépen mintázott cserépedény. Megtudtuk azt is tőle, hogy az edénynek van feneke, hasa, válla, nyaka, szája, s még füle is - szeme meg a jó fazekasnak van . Kedves énekkel köszöntük meg az új tudást.

Tőle Bozont kutya mutatta az utat Kárász varázslatos MESE ERDEJÉBE. Meseerdő kapuján átlépve óriás király hívott birkózásra. Felmásztunk a hátára, beültünk az ölébe és hintázhattunk az  óriás lábán. Törpe király palotáját három virág őrizte. Ki felült a virágra , körbe szállt a világba. Kedves arcú szörnyecske vigyázott egy kötélre, virágját ő is lelógatta, hogy a gyerekhadat odacsalja.

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Óra

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.